Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Kerényi Lajos, egy igazi élő példakép Almásfüzitőn.

VÉRBELI PIARISTA

 

kerenyi.jpg

 

 

Szőnyben született 1927. június 1-én egy almásfüzitői német- magyar vasutas családban /csak az 50-es évek második felében lett önálló település Almásfüzitő/. Középiskoláit megszakítva 1944-ben a frontra, majd Oroszországba került, mint hadifogoly. A fogságból 1945 szeptemberében tért haza egy betegszálíltmánnyal.
Így ír erről Kerény atya: „Az újmisémet Almásfüzitőn mondtam, egy kis iskolahelyiségben, mert nem volt templom. Szinte az egész település ott szorongott, velem imádkoztak. Elmondhatatlan, életre szóló élmény ez. Megáldottam a szüleimet és el is sírtam magam. Többféle érzés kavargott bennem: hála, köszönet, boldogság, szeretet. Eszembe jutott a háború, a szovjet hadifogság, hogy túléltem minden megpróbáltatást, s végül mégiscsak pap lehettem.”

A felszentelés után a piarista rend szerzetese lett.
Sugárzó emberszeretete miatt az állami Egyházügyi Hivatal folytonosan más plébániákra helyezte.

1953-57-ig káplán volt Budapest- Krisztinavárosban, majd a Városmajorba helyezték. 1958-59-ben Ásványrárón, 1959-61-ben Budapest- Herminamezőn végezte lelkipásztori munkáját, 1961-64 között Széchényben szolgált, majd káplán volt néhány évig Csolnokon, Dunakilitiben és Lábatlanban. 1969-ben került Nagymarosra, 1972-ig volt itt káplán. Újra visszahelyezték Budapestre, előbb Angyalföldre, majd Külsőferencvárosba. 1995-től plébános és 2004-től megbízott esperes.

Lajos atya, kápláni éveire visszaemlékezve, mosolyogva mondja: sokat "rosszalkodtam", ezért mindig elhelyeztek. Az ifjúság pasztorálását végző lelkipásztor azonban hamarosan országos hírnévre tett szert. Emellett 1953 őszétől mindmáig járja a kórházakat, vigaszt nyújt a beteg, elesett embereknek. Amikor az egyik alkalommal kitiltották a kórházból, s már sokadszor jelentették fel az Állami Egyházügyi Hivatalnál, megkérdezte főpásztorát - az engedelmesség jegyében -, hogy mitévő legyen: folytassa munkáját, vagy hagyjon fel vele. Mire Endrey Mihály püspök azt válaszolta: "Atya, csak addig visszavonulni a lőterületről, amíg lövik!"
Lajos atya 1982-től kezdve szervezte az egerszalóki ifjúsági gyakorlatot, de neve nemcsak az egerszalóki ifjúsági találkozóval forrott össze huszonöt éve, hanem a nagymarosi találkozókkal is.
2007-ben a Parma fidei – A Hit pajzsa kitüntetést vehette át a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából. A kitüntetést azon egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben is hűek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz.
2007-ben betöltötte a 80. életévét.
Szavait idézzük:
"Az elmúlt nyolcvan év mottója a kegyelem. Olyan többleterő, melybe az Úr kapcsolt bele, azután a szüleim, pap tanáraim, aztán az élet, a szenvedések, az üldöztetés." Amikor Lajos atya erről beszél, arcán akkor is a tiszta derű ül. Talán most is az a gondolat hatja át, amelyet önéletírásában így fogalmaz meg: "Mindig lesz a világon valami több, mint maga a világ. Mindig lesz a történelemben valami több, mint maga a történelem. Mindig lesz az emberben valami több, mint maga az ember."
Lajos atya egy személyben pap, lelkipásztor, tanár, az ifjúság mentora, betegel lelki gondozója, s nem elhanyagolható írói tevékenysége sem.

Bátor, ezt igazolja múltja, világosan beszél, ezt mutatják írásai. Két lábbal áll a mai magyar valóságban. Tudja, hogy két ember – és társadalomkép küzd egymással. Ő világosan megrajzolja az egyiket, az evangéliumit, ami istenképiségünkből fakadó méltóságunkról és szabadságunkról szól, és olyan társadalomról, amely közösségekre épül- családra, egyházra, és többire – ami a mainál igazságosabb és testvériesebb világ.
„Az Isten emberének az a dolga, hogy bátran és világosan kimondja, hogy mi helyes és mi nem” – vallja.
Adja Isten, hogy hiteles szavai még sokáig formálhassák az embert és a társadalmat, és ebbe a munkába mindannyian be tudjuk kapcsolódni, mindenki a maga helyén.
Gratulálunk Nagymaros 2008. évi díszpolgárának: Dr. Kerényi Lajos piarista szerzetesnek!
Isten áldása legyen rajta, Isten éltesse sokáig!

/Csak zárójelben jegyzem meg: Ő egy igazi, élő példakép Almásfüzitőn. Sokkal több ismertséggel kellene bírnia. Az elmúlt 24 év kevés volt, hogy ez az európai formátumú személyiség méltó helyére kerüljön településünk történetében./